A padlón ülök törökülésben és ráz a hideg. Az összes ostoba közhelyet és élethazugságot elmondtam már magamnak, amit csak lehetett. Hogy ne sírj, hogy vége, mosolyogj, mert megtörtént. Hogy megismertem B-ben egy hatalmas csodát, és az, ami köztünk történt, talán több, mint amit sok ember akár csak rövid ideig is magáénak mondhat. Hogy az élet gyenge, nem vehet el mindent. Hogy az emlékeimben örökké velem lesz, olyannak, amilyennek megismertem. Hogy nekem tiszta a lelkiismeretem, megtettem mindent, amit lehetett.
Hát egyik sem igaz. Először is, egész már nem túl rövid életemben összvisz egy embert ismertem, aki tényleg tudott örülni az elmúlt szépnek. Egészen meglepődtem. Agykontrollos volt. Hogy milyen csodálatos volt B-ben megismerni a csodát. Na persze. Mint a Napba nézni. Megismerni és elveszíteni valamit, ami mellett semmi sem elég fényes. Még hogy az élet gyenge, nem vehet el midnent? Dehogynem! Velem megtette. Hogy az emlékeimben velem lesz mindig? Na ja! És átölel? Szeretkezik velem a csillagos ég alatt, a Duna Plaza mosdójában vagy csak úgy “szimplán” a franciaágyban? Csinál nekem gyerekeket? Elszalad értük a bölcsibe, ha túlóráznom kell? Az emlékeimben? Na meg, hogy mindent megtettem. Olyan nehéz mindent megtenni. T például, akiben biztam, ellenem fordult, és szerintem Gy is. Pedig én segítséget kértem, reméltem tőlük. Bíztam bennük. Talán ezért nem sikerült. Vagy ha rámeditálok a sikerre ma reggel, ahelyett, hogy a pénzt hajkurászom. Rámeditálok minden nap. Többször. Nem csak esténként, ha épp nem vagyok hulla, és nincs másnap határidős munkám. Hanem akkor is, ha van. És felkelek reggel fél órával korábban. Sikerült volna? Sikerült volna, ha ha pusztán annyival teszek többet, hogy hiszek, igazán és szívből a sikerben? Kalandom Meditáció Országban ahhoz a tanmeséhez volt hasonló, amikor a pap “szidja” a híveket, akik azért jöttek össze aszály idején, hoyg esőért imádkozzanak. – Nincs hitetek, testvéreim, azért nem ad az Isten, esőt! – Dehogy nincs hitünk, atyám – hangzik a válasz – hisz mind itt vagyunk, imádkozunk az esőért! Pedig otthon is lehetnénk, kényelemben! – Igen, igen! De hányan hoztatokesernyőt?
Valahogy így voltam én is.
De most megyek, holnap folytatom. Meditálok. Ismerek egy embert, akinél az utolsó utáni pillanatban hasonló helyzet rendbe jött.
De hogy ne csigázzam a kedves esetleges érdeklődőt, egy dolgot még elmondanék. B nem halt meg. Csak összeomlott.
Azt mondják
2011 január 7. | Szerző: Holdszinhaz
A padlón ülök törökülésben és ráz a hideg. Az összes ostoba közhelyet és élethazugságot elmondtam már magamnak, amit csak lehetett. Hogy ne sírj, hogy vége, mosolyogj, mert megtörtént. Hogy megismertem B-ben egy hatalmas csodát, és az, ami köztünk történt, talán több, mint amit sok ember akár csak rövid ideig is magáénak mondhat. Hogy az élet gyenge, nem vehet el mindent. Hogy az emlékeimben örökké velem lesz, olyannak, amilyennek megismertem. Hogy nekem tiszta a lelkiismeretem, megtettem mindent, amit lehetett.
Hát egyik sem igaz. Először is, egész már nem túl rövid életemben összvisz egy embert ismertem, aki tényleg tudott örülni az elmúlt szépnek. Egészen meglepődtem. Agykontrollos volt. Hogy milyen csodálatos volt B-ben megismerni a csodát. Na persze. Mint a Napba nézni. Megismerni és elveszíteni valamit, ami mellett semmi sem elég fényes. Még hogy az élet gyenge, nem vehet el midnent? Dehogynem! Velem megtette. Hogy az emlékeimben velem lesz mindig? Na ja! És átölel? Szeretkezik velem a csillagos ég alatt, a Duna Plaza mosdójában vagy csak úgy “szimplán” a franciaágyban? Csinál nekem gyerekeket? Elszalad értük a bölcsibe, ha túlóráznom kell? Az emlékeimben? Na meg, hogy mindent megtettem. Olyan nehéz mindent megtenni. T például, akiben biztam, ellenem fordult, és szerintem Gy is. Pedig én segítséget kértem, reméltem tőlük. Bíztam bennük. Talán ezért nem sikerült. Vagy ha rámeditálok a sikerre ma reggel, ahelyett, hogy a pénzt hajkurászom. Rámeditálok minden nap. Többször. Nem csak esténként, ha épp nem vagyok hulla, és nincs másnap határidős munkám. Hanem akkor is, ha van. És felkelek reggel fél órával korábban. Sikerült volna? Sikerült volna, ha ha pusztán annyival teszek többet, hogy hiszek, igazán és szívből a sikerben? Kalandom Meditáció Országban ahhoz a tanmeséhez volt hasonló, amikor a pap “szidja” a híveket, akik azért jöttek össze aszály idején, hoyg esőért imádkozzanak.
– Nincs hitetek, testvéreim, azért nem ad az Isten, esőt!
– Dehogy nincs hitünk, atyám – hangzik a válasz – hisz mind itt vagyunk, imádkozunk az esőért! Pedig otthon is lehetnénk, kényelemben!
– Igen, igen! De hányan hoztatok esernyőt?
Valahogy így voltam én is.
De most megyek, holnap folytatom. Meditálok. Ismerek egy embert, akinél az utolsó utáni pillanatban hasonló helyzet rendbe jött.
De hogy ne csigázzam a kedves esetleges érdeklődőt, egy dolgot még elmondanék. B nem halt meg. Csak összeomlott.
Oldal ajánlása emailben
X